Terhesség ideje alatti lázcsillapítás

Terhes nőknél az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés az, hogy a várandósság ideje alatt szabad-e gyógyszert szedniük, illetve, hogy mely gyógyszereket szabad használniuk.
Hiszen nem mindegy, a várandós nők esetében egyáltalán nem szabad ezt félvállról venni. 

Terhesség ideje alatti lázcsillapítás

Sokan vannak, akik ebben az időszakban túlzottan aggódnak a lehetséges következményektől, amik negatívan befolyásolhatják állapotukat, azonban nem minden esetben kell ilyen szigorúnak lenni.

Bizony vannak olyan esetek, amikor gyógyszeres kezelés javasolt, de az orvosok ebben az esetben is kizárólag olyan készítményt ajánlanak, illetve írnak fel a kismamáknak, ami megbízható.

A fejlődési rendellenesség 5-8 százalékban a kromoszóma-rendellenesség miatt alakul ki, nagyjából 20 százaléka génhibák miatt, a fennmaradó esetben a nem megfelelő gyógyszerek és a külső, környezeti okokból adódik a rendellenesség.

Szabad vagy nem szabad?

Tény, hogy a legtöbb gyógyszer leírásában megtalálható, hogy várandós nők ne szedjék, viszont káros hatása csak kevés gyógyszernek van.
Persze az aggodalom érhető, de minden esetben először az orvossal kell konzultálni, kismamák csak úgy maguktól ne szedjenek mindenféle gyógyszereket, mindig kérjék ki az orvos véleményét.
Ez azért is fontos, mert terhes nők esetében mindenképpen a legrövidebb idő alatt ki kell vizsgálni, hogy mi lehet a probléma, a betegség forrása, hiszen nem a tüneteket kell kezelni, hanem megtalálni azt, ami miatt a várandós hölgy beteg lett.

Fontos tényezők, amik befolyásolják a dolgokat

Tisztában kell lenni azzal is, hogy terhes nők esetében mindenképpen figyelembe kell venni azt, hogy mely terhességi korban, illetve szakaszban van a hölgy.

A magzat szempontjából ez nagyon fontos, hiszen az ő szerveinél megfigyelhető, hogy éppen mennyire érzékenyek, és pontosan olyan készítményt kell választani – ha szükség van rá-, amelyik a legkíméletesebb, tehát amelyik a legkisebb mértékben károsíthatja őt.

És ha már a károsításnál tartunk, fontos szem előtt tartani azt is, hogy ebben az időszakban mit esznek a nők, vagyis a külső tényezőket is minimalizálni szükséges, amik bármilyen negatív következményekkel is járhatnak.

Ezt azt jelenti, hogy az étkezésnél figyelembe kell venni, hogy mit visz be a szervezetébe, ugyanis a kémiai vegyszereket igencsak mellőzni kell terhesség alatt, ezek pedig az ételekben is megtalálhatóak.

Tehát olyasmit kell fogyasztani, ami nem tartalmaz nagy mennyiségben mesterséges adalékanyagokat, és ha zöldséget, esetleg gyümölcsöt fogyasztana valaki, akkor azt nagyon alaposan mossa meg!

Nem kell mindig a legrosszabbra gondolni! Leghétköznapibb példa arra, hogy mi az, ami veszélyeztetheti a magzatot, az nem más, mint a lázas állapot. Azt ugyebár tudjuk, hogy sok olyan betegség van, ami lázzal járhat, aminek az egyik tünete a láz. Az ilyen betegségek leginkább ősszel és télen veszélyeztetik az embert, gondolok itt akár egy influenzára, náthára. Azzal is tisztában kell lenni, hogy a felsőlégúti megbetegedések okozója leginkább a vírus, ami szerencsére a magzat állapotát nem károsítja, nem veszélyezteti. Ha valaki náthás, az általában pár nap alatt ki is gyógyul belőle, sokszor láz helyett inkább csak hőemelkedéssel jár, ezért nem szükséges minden esetben gyógyszert bevenni.

A láz a kismamáknál nem gyerekjáték!

A láz a kismamáknál nem gyerekjáték!

Abban az esetben, ha a kismama belázasodik, netalántán gyulladás alakul ki a szervezetében (például mandulagyulladás, arcüreggyulladás, középfülgyulladás, stb.), akkor mindenképpen orvoshoz kell fordulni.

Van, amikor egy langyos fürdő sokat tud segíteni, de ha mégsem, akkor mindenképp orvoshoz kell menni, aki a megfelelő gyógyszert írja fel.
Sosem szabad csak úgy bevenni valamilyen készítményt, aztán megnézni, hogy az segít-e, sőt, nagyon rossz hozzáállás az is, ha a terhes nő nem megy orvoshoz, nem szed rá semmit, csak várja, hogy magától elmúljon a láz.
Tehát meg kell találni az arany középutat, amivel nem árulok zsákba macskát, hiszen most már Te is tudod, hogy láz esetén mindenképp az orvoshoz fordulás a legjobb, amit tehetsz.
Ő tudni fogja, mely készítmény az, amelyik a kismama állapotához mérten a legjobb megoldás lehet.

Ezeket kerülni kell!

Amikor ilyen esetben orvoshoz fordulsz, ő minden esetben figyelembe fogja venni a különböző tényezők mellett azt is, hogy mennyire vagy érzékeny a különböző összetevőkre, a terhesség mely szakaszában állsz, mennyire hosszantartó és magas a lázad és még sorolhatnám.

Viszont általánosságban nézve az orvosok olyan készítményeket szoktak ajánlani, amiben acetaminofen vagy éppen klórfenamint van, de ahogy mondtam már, egyénenként ez változhat.

A következő hatóanyagok terhesség ideje alatt mindenképp kerülendőek:

- vírusellenes gyógyszerek

- ibuprofen- és naproxentartalmú készítmények (a várandósság utolsó harmadában)

- acetilszalicilsav tartalmú gyógyszerek

- dextrometorfán,-guaifenesin,- vagy kodeintartalmú gyógyszerek

Illetve mindenképp szem előtt kell tartani, hogy antibiotikumot kizárólag bakteriális fertőzés kezelésére szabad szedni, de abból sem mindegyiket, amelyik gentamicint tartalmaz, azt terhesség alatt kerülni kell.

Előzd meg a betegségeket!

Alapvetően nagyon fontos a folyadékbevitel, a terhesség ideje alatt erre különösképpen oda kell figyelni, de betegségek elkerülése érdekében is mindig azt mondják, hogy a megfelelő mennyiségű folyadék segít abban, hogy ne legyünk betegek.

Előzd meg a betegségeket!

Alapvetően nagyon fontos a folyadékbevitel, a terhesség ideje alatt erre különösképpen oda kell figyelni, de betegségek elkerülése érdekében is mindig azt mondják, hogy a megfelelő mennyiségű folyadék segít abban, hogy ne legyünk betegek.

A kismama pedig ilyenkor bátran fogyasszon gyümölcslevelek, levesféléket, teát egyaránt.

Persze a folyadékbevitel mellett a vitaminokra is oda kell figyelni, a C-vitamint ugyebár meg sem kell említenem, hiszen magától értetendő, hogy azt szedni kell.

A gyógyuláshoz pedig a különböző gyógyteák és gyógynövényes készítmények is jót tesznek, ezeket is lehet alkalmazni az orvos által felírt, lázcsillapítás érdekében felírt készítmények mellett.

Vannak azonban védőoltások is, főleg az influenza elleni időszakban, ezt a terhesség első három hónapjában nem szabad beadatni, viszont utána már lehetséges.

Ez azért jó, mert így még az újszülött is védve lesz nagyjából hathónapos koráig.

Az allergia rengeteg embert érint

Ahogy a láz, úgy az allergia is világszerte nagyon gyakori, ez főleg az elmúlt évtizedekben kezdett el egyre több embert érinteni.
Ez az oka annak is, hogy sok kismamának a terhesség ideje alatt is allergia elleni gyógyszert kell szednie.
Legtöbben olyan antihisztaminokat szednek, amik a viszketést és a váladéktermelést hivatottak csökkenteni, illetve a felsoroláshoz tartoznak még a szteroidok is, amik gyulladáscsökkentőek, illetve a béta-mimetikumok is ide tartoznak.
Utóbbinál vizsgálatok is bizonyítják, hogy veszélytelen és semmilyen fejlődési rendellenesség nem merül fel a szedése alatt.
Viszont nagyon fontos megjegyezni, hogy szteroidot semmiféleképpen nem szabad szedni terhesség alatt, ugyanis a magzat hormonháztartását felboríthatja.
Asztma esetén mindenképpen a kezelőorvos tanácsát kell kérni, viszont a helyileg alkalmazott spray-t használ, annak nincs különösebb tennivalója, ugyanis az jelentős mértékben nem kerül be a véráramba.

Vedd figyelembe a következőket is!

A felsoroláshoz van még néhány olyan hatóanyag, illetve készítmény, amit hozzá lehet tenni.

Ezeket is szintén kerülni kell a terhesség ideje alatt, ugyanis magzatkárosító hatásuk van.

Ide tartoznak a véralvadásgátló készítmények, amik nagyon komoly vérzést okozhatnak főleg a terhesség első harmadában.

Aki cukorbeteg, annak érdemes már a terhesség előtt beállíttatni a vércukorszintjét, viszont akinél ez a betegség jelentkezik a terhesség alatt, annak mindenképpen konzultálnia kell az orvosával.

Azonban ez kiküszöbölhető étrendváltoztatással, megfelelő diétával és inzulinos terápiával.

A jó hír pedig az, hogy általában a terhesség után ez el is múlik.

Kerülendő még ezeken kívül a folsavanyagcserét zavaró gyógyszerek, mivel a magzatnak szüksége van folsavra.

A-vitaminból sem szabad túlzásokba esni, így ha megfelelő mennyiségben fogyasztasz vitaminokat, akkor szükségtelen külön A-vitamint tartalmazó táplálékkiegészítők szedned.

Amikor még nincs nagy baj

Sokakban felmerül a kérdés azok után, hogy ennyi minden tiltólistán van a várandós nők számára, hogy mégis mikor érdemes az ő helyzetükben csillapítani a lázat?

Az ő esetükben azt lehet mondani, hogy várandósság ideje alatt a nagyjából két fokos testhőemelkedés még normálisnak számít.

Viszont, ami már e fölött van, azt mindenképp jelezni kell a kezelőorvosnak és ki kell vizsgáltatni.

Ugyan apróbb, rövidebb hőemelkedések szinte mindenkinél előfordulnak ilyenkor, ezek hamar el is múlnak, így beavatkozásra sincs szükség.

Viszont a magasabb láz esetében már vírusfertőzés is szóba jöhet, ami már nem játék.

Komplikációval csak nagyon ritkán jár, de kivizsgálás mindenképp szükséges.

Ahogy mondtam már, bő folyadékfogyasztás, sok pihenés, ezek mindig segítenek.

Van, amikor viszont azonnal cselekedni kell

Vannak olyan vírusos fertőzések, amik komoly veszélyt jelentenek a magzatra, ide tartozik a rubeola, a bárányhimlő, a HIV fertőzés, és még lehetne sorolni.
Ebben az estben az orvosok segítségére van szükség, az infektológus és a nőgyógyász közösen konzultál a szituációról, hogy megtalálják a megfelelő megoldást, ami nem károsítja még jobban a magzat állapotát. 

Az a vírus, ami a magzatburkot támadja meg és ezáltal gyulladást okoz, az nagyon veszélyes a magzatra, ilyenkor magas láz is társul mellé.


Tehát 38 fok felett mindenképp orvoshoz kell menni, hogy kiderítse a lehetséges okokat és megszűntesse a betegséget.


Nem a tünetet kell csillapítani, hanem a láz okát megszűntetni.


Nagyon magas láz, tehát a 39 fok és fölötti láz akár vetélést is okozhat.


A lázhoz társulhat még akár hasmenés is, hányinger, kisebb bőrkiütések – ezek mind alapos vizsgálat után megállapíthatóvá teszik, hogy mégis milyen betegségről van szó.


Hőemelkedés, kisebb láz esetén tehát kismamáknak folyadékfogyasztás, pihenés, hűsítő zuhany ajánlott!

Ne húzd az időt, ha várandósan lázas vagy!

Összességében megállapíthatjuk, hogy a várandósság korai szakaszában a magas láz megnövelheti a születési rendellenességek kialakulását, vagy éppen a vetélés kockázatát.
Minél tovább húzódik a láz, és minél magasabb, annál nagyobb a veszély, ezért 38 foknál magasabb láz esetében azonnal cselekedni kell és orvoshoz kell fordulni.
Sokan az influenzajárvány kialakulásának idején védőoltást adatnak be maguknak, ezt a már említett módon, tehát a terhesség első harmada után javasolt beadatni.
A lázat lehet gyógyszer nélkül is csillapítani, de ez nem jelenti azt, hogy a csillapítás sikeres is lesz mindenképpen, és ahogy te is tudod már, várandósság esetében nem szabad játszani ezzel.
Szóval mondhatni, ez inkább egy kiegészítő lépés ahhoz, hogy a lázat csökkenteni lehessen, de adott esetben, mint ahogy említettem már, orvos által felírt és javasolt gyógyszert kell bevenni. 

Ne húzd az időt, ha várandósan lázas vagy!

A módszer, ami segítheti a lázcsillapítást

1. Feküdj le, a homlokodra helyezz egy vizes, hűvös, de nem jéghideg borogatást.

2. Ha gondolod, előtte akár egy langyos fürdőt is vehetsz, de a hideg vizet itt is kerüld, hiszen azzal az ellenkező hatást éred el.

3. Emellett fogyassz sok folyadékot, így segíted, hogy belülről is hűtsd magad.

4. Ha van és szeretnéd is, akkor akár a ventillátort is bekapcsolhatod, de ne irányítsd magad felé. Inkább hagyd, hogy a körülötted lévő levegőt hűtse le egy kicsit és keringesse.

5. Ne takarózz be, ne öltözz be, inkább vékonyan, lenge, kényelmes ruhát vegyél fel.

És jegyezd meg, nem a láz elmulasztása a cél, hanem az, hogy miután ugyan csökkent a lázad, vizsgáltasd ki, hogy mi a láz okozója, hiszen várandósan bármilyen betegség, ami lázzal jár, komoly veszélyeket jelent!

Kérdezz - felelek: nézzük át még egyszer, amiket tudni kell!

Most már biztos vagyok benne, hogy tudod, milyen lépéseket kell tenned, ha várandósan lázas leszel. Mivel nagyon sok információt szedtem össze, amiben valószínűleg neked is voltak újdonságok, érdemes lehet még utolsó lépésként átolvasnod az alábbi kérdésekre összegyűjtött válaszokat, amik gyorsan, pár mondatban meg is adják a választ mindenre, ami a terhesség ideje alatti lázzal és annak csillapításával kapcsolatos.


Nézzük a kérdéseket!

- Terhesség alatt mennyire jelent komoly gondot a hőemelkedés?
A progreszteronnak, mint hormonnak van testhőmérséklet emelő hatása, ami aztán hőemelkedést okozhat, azonban ez nem mondható veszélyesnek, általában amúgy is hamar elmúlik.
- Várandósság ideje alatt hány foktól érdemes, sőt, kell is csillapítani a lázat?
38 fok feletti testhőmérséklet már lázat jelent, ezt mindenképp csillapítani kell. Sok esetben más tünettel is együtt jár, ha például megfázásról vagy influenzáról van szó, akkor társulhat mellé hányinger, fejfájás, torokfájás, de akár még hasmenés is. A tüneteket komolyan figyelembe kell venni és meg kell állapítani, milyen betegségről van szó, így muszáj egy terhes nőnek ezzel azonnal orvoshoz fordulnia.
- Milyen veszélyt jelenthet egy terhes nőre a magas láz?
A magas láz, mint állapot, nem veszélyezteti a magzatot, veszélyt a betegség, a fertőzés jelent, ami lázat idéz elő. És ez akár vetélést is jelenthet, ha a láz nagyon magas és hosszú ideig elnyúlik, ráadásul még nincs is kezelve.
- Mit lehet szedni terhesség alatt, ha valakinek láza van?
Ezt minden esetben a kezelőorvossal kell megbeszélni. Olyan készítményre van szükség, ami például paracetamolt tartalmaz. Ezt akár 4-6 óránként be lehet venni, viszont fontos, hogy minél kevesebbet és minél rövidebb ideig szedje a kismama.
- Természetes lázcsillapítást is lehet alkalmazni terhesség alatt?
Természetesen lehet alkalmazni, azonban magas láz esetében mindenképpen orvoshoz kell fordulni, aki ebben az esetben a legmegfelelőbb készítményt írja fel. Lehet mellette ugyanúgy vizes borogatást alkalmazni, langyos zuhanyt venni.

A legfontosabb és leggyakrabban előforduló kérdésekre remélem, hogy sikerült válaszolnom.